Közel zongorányi tér
A regiszterekkel bővített modern harmonika hangterjedelme — a legmélyebb basszusoktól eltekintve — közelíthet a zongoráéhoz. Ez teszi lehetővé, hogy nagyon eltérő korszakok és zenei anyagok szólaljanak meg rajta.
A hangot szabadon rezgő nyelvek hozzák létre, de az előadó a légszekrénnyel folyamatosan alakítja a levegő nyomását, a hangerőt és a hang belső feszültségét. Ezért a harmonika hangja nem egyszerűen megszólal: mozgásban van.
A modern koncert-harmonika lehetőségeit nem egyetlen látványos effektus adja, hanem a hangterjedelem, a regiszterek, a dinamika, a többszólamúság és a légszekrény együttesen.
A regiszterekkel bővített modern harmonika hangterjedelme — a legmélyebb basszusoktól eltekintve — közelíthet a zongoráéhoz. Ez teszi lehetővé, hogy nagyon eltérő korszakok és zenei anyagok szólaljanak meg rajta.
A regiszterváltás nem puszta technikai kapcsolás. A különböző sípsorok kombinációi új színt, karaktert és zenei perspektívát adnak ugyanannak a hangnak vagy szólamnak.
A légszekrény miatt egy kitartott hangon belül is létrejöhet crescendo, diminuendo, feszültség vagy elengedés. A dinamika nem utólagos díszítés, hanem a frazeálás része.
A modern szabadbasszusos rendszer és a két billentyűzet önálló zenei rétegek létrehozását teszi lehetővé. Ezért a harmonika különösen közel kerülhet a polifonikus, kamarazenei és kortárs gondolkodáshoz.
Ez nem azt jelenti, hogy a harmonikának zenekart kell utánoznia. Inkább azt, hogy a zeneszerző színekben, rétegekben, dinamikai folyamatokban és nagy formában is gondolkodhat. A hangszer akkor válik igazán érdekessé, amikor nem „kisebb változatként”, hanem saját törvényekkel rendelkező koncert-hangszerként kezelik.
Gubaidulina harmonika iránti érdeklődésének fontos állomása volt, amikor Friedrich Lips beszélgetések és hangszerbemutatás során megismertette vele a harmonika saját hangzásvilágát. Ebből a zeneszerző–előadó párbeszédből olyan művekhez vezető út nyílt meg, mint a De profundis és az Et expecto.
A legizgalmasabb találkozás nem arról szól, hogy az előadó megmondja, „mit szabad” írni. Inkább megmutatja, hogyan viselkedik a levegő, a regiszter, a hangindítás és a légszekrény — a zeneszerző pedig ezekből saját zenei nyelvet épít.
A 20–21. századi harmonikazene sok olyan hangzást használ, amelyet első hallásra nem feltétlenül kapcsolnánk a harmonikához.
Ezeket a történeteket nem lexikonként érdemes olvasni. Mindegyik egy pillanat, amikor egy mű, egy szerző vagy egy előadó más oldalról fedezi fel a harmonikát.
A darab jó példa arra, hogy még két közeli harmonikatípus között sem egyszerű „átmásolás” az átirat. A billentyűzet, a hangterjedelem, a fogások és a regiszterlehetőségek miatt maga a zenei megoldás is újragondolást kíván. A mű a 2026-os jubileumi programhoz is közvetlenül kapcsolódik.
Bach orgonazenéje, Scarlatti csembalóművei, Liszt és Prokofjev zongoradarabjai más-más problémát vetnek fel harmonikán. A kérdés nem az, hogyan „másoljuk le” az eredeti hangszert, hanem hogy ugyanaz a zenei gondolat mit jelent a harmonika saját hangján.
A harmonikarepertoárban olyan zenék is otthonra találtak, amelyek eredetileg egészen más hangszerre készültek. Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyének fináléja például ismert harmonikaátiratban is — jó példa arra, mennyire messzire tágítható a repertoár.
A jubileumi fesztiválon a hangszer nemcsak a színpadon jelenik meg. A hangszeres partnerekkel és bemutatókkal közelről is össze lehet hasonlítani különböző harmonikákat, hangszíneket és konstrukciókat — különösen hasznos élmény növendékeknek, tanároknak és családoknak.
Koncertek, mesterkurzusok, közös zenekar és hangszeres találkozások — ugyanaz a hangszer sokféle szerepben.
Hogyan lett egy 2017-es találkozásból országos szakmai közösség és jubileumi fesztivál?
Ha növendékként komolyabban szeretnél továbbtanulni, ismerd meg a Bartók Konzervatórium harmonikaképzését és a személyes találkozási lehetőséget.